1956-os jegesár idején

“Zúgva, bőgve törte át a gátot….”

Mind­any­nyi­unk­ban friss az em­lék a Ti­sza 2001. évi tar­pai gát­sza­ka­dá­sá­ról. A hír­csa­tor­ná­kon ke­resz­tül szem­lé­lő­ként vagy hall­ga­tó­ként meg­érin­tett min­ket az együtt­ér­zés és a se­gí­te­ni, ten­ni aka­rás vá­gya.

Egy­re ke­ve­seb­ben tud­ják azon­ban, hogy 50 éve Ba­ja vá­ros­át is ár­víz pusz­tí­tot­ta, még­hoz­zá az ár­vi­zek kö­zül is a leg­fé­lel­me­te­sebb a “JE­GES”. Az idő­sebb he­lyi la­kos­ban él még a kép, em­lé­kez­nek az 1956-os ta­va­szi je­ges ár­víz pusz­tí­tá­sá­ra.

A kor tech­ni­kai szín­vo­na­la és a he­lyi adott­sá­gok hi­he­tet­le­nül ne­héz fel­adat elé ál­lí­tot­ták az ak­ko­ri vé­de­ke­ző­ket. Itt egy­más mel­lett dol­go­zott és men­tett a kom­lói bá­nyász, a sze­ge­di egye­te­mis­ta és meg­any­nyi vá­rosi pol­gár. Az ak­kor ép­pen meg­ala­kult víz­ügyi igaz­ga­tó­ság ko­or­di­ná­lá­sá­val a ma­gyar ka­to­na­ság, a szov­jet had­se­reg és az ösz­szes ci­vil és egyen­ru­hás szer­ve­zet ösz­sze­fog­va küz­dött az ele­mek csa­pá­sa el­len. Saj­nos a leg­na­gyobb igye­ke­zet el­le­né­re sem ke­rül­het­ték el a tra­gé­di­át, azon­ban mun­ká­juk még­sem volt fö­lös­le­ges. Du­na­föld­vár és a dé­li or­szág­ha­tár kö­zött ösz­sze­sen 20 he­lyen sza­kadt át a Du­na bal par­ti véd­töl­té­se.

Ba­ján 360 csa­lád vált haj­lék­ta­lan­ná egyet­len éj­sza­ka alatt, ugyan­is 1956. már­ci­us 11-én 17:45-kor a mai pi­ac­tér­rel szem­ben át­sza­kadt a gát, a je­ges víz a Dó­zsa György út­tól nyu­gat­ra eső mély fek­vé­sű te­rü­le­te­ket órák alatt el­ön­töt­te. A gát­sza­ka­dás he­lyén, ahol va­la­mi­kor a pe­cás szob­rá­ról hí­res Vö­rös híd volt, ma em­lék­mű áll. So­kan el­me­gyünk na­pon­ta ezen em­lék­hely mel­lett és nem is tud­juk, hogy mi áll raj­ta. Pe­dig az 1840. má­ju­si tűz­vész után ez a du­nai je­ges ár pusz­tí­tot­ta utol­já­ra Ba­ja vá­ros­át oly sú­lyo­san, hogy az em­lé­két il­lik meg­őriz­ni. Ké­rem ezért a tisz­telt ol­va­sót, hogy így 50 év múl­tá­val is, ha te­he­ti áll­jon meg egy pil­la­nat­ra és hajt­son főt az ak­ko­ri küz­dők, az em­be­ri ösz­sze­fo­gás és a ter­mé­szet ős­ere­je előtt egy­aránt. A Víz­ügyi Igaz­ga­tó­ság mun­ka­tár­sa­ként szá­mom­ra nem csak szak­mai szem­pont­ból fon­tos, hogy em­lé­kez­zünk a mind­má­ig leg­na­gyobb (1037 cm a ba­jai du­nai víz­mér­cén) ár­víz­re, ha­nem erős csa­lá­di kö­tő­dés is fűz a tör­tén­tek­hez. Több ge­ne­rá­ci­ót át­íve­lő víz­ügyes csa­lád­ból szár­ma­zom, nagy­apám Gyu­la­vá­ri Jó­zsef az 1956-os je­ges ár alatt a ba­jai De­ák Fe­renc zsi­lip­nél vé­de­ke­zett. Ő ké­szí­tet­te el fá­ból azt a pro­vi­zó­ri­kus (ide­ig­le­nesszerk.) ma­ga­sí­tást a zsi­lip­táb­lák fö­lé, mely az azt 60 cm-el meg­hág­ni aka­ró víz út­ját áll­ta. Ez a (ké­pen lát­ha­tó) mű a Ba­já­tól dél­re eső te­le­pü­lé­sek szin­te ki­zá­ró­la­gos vé­del­mét biz­to­sí­tot­ta.

Keve Gábor
okl. vízépítőmérnök

195603zsilip-56-os-jegesar

 

Dunafalva Község honlapja