Római Birodalomban

Dunaszekcső és Dunafalva a római korban

LUGIO contra FLORENTIAM

Kiadta: Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért Alapítvány, 2003

Du­na­szek­cső és kör­nyé­ke az elő­ke­rült ré­gé­sze­ti le­le­tek ta­nú­sá­ga sze­rint már az ős­kor­tól kezd­ve la­kott volt. Szin­te bár­hol né­zünk a föld fel­szí­ne alá, min­den­hon­nan a rég­múlt em­lé­kei ke­rül­nek elő. A Du­na és a jobb par­ton el­te­rü­lő lösz­fenn­sík ki­tű­nő vé­del­met, a fo­lyó és a kör­nyé­ken lé­vő ha­tal­mas er­dő­sé­gek biz­tos meg­él­he­tést je­len­tet­tek az itt le­te­le­pe­dők szá­má­ra.

Eb­ben a moz­gal­mas, több év­ez­re­det át­öle­lő idő­szak­ból még­is azt a több mint négy év­szá­za­dot te­kint­jük meg­ha­tá­ro­zó­nak, mely a Ró­mai Bi­ro­da­lom kul­tú­rá­já­nak he­lyi meg­je­le­né­sé­vel hoz­ha­tó kap­cso­lat­ba. Pan­no­nia ró­ma­i­ak ál­ta­li meg­hó­dí­tá­sa az I. szá­zad ele­jé­re te­he­tő. A tar­to­mány vé­del­mét a bel­ső te­rü­le­tek­ről fo­ko­za­to­san a Du­na mel­lé he­lyez­ték át. Így jött lét­re a Du­na vo­na­lát kö­ve­tő vé­del­mi vo­nal, a li­mes, vagy he­lye­seb­ben fo­lyó­par­ti vé­del­mi rend­szer, a ri­pa Pan­no­ni­ca. I.sz. 10 kö­rül már ál­lan­dó ka­to­nai je­len­lét­tel szá­mol­ha­tunk Du­na­szek­cső te­rü­le­tén. Az elő­ke­rült érem­le­le­tek (pl. köz­tár­sa­ság ko­ri pén­zek) alap­ján azon­ban már jó­val ko­rább­ra te­he­tő az el­ső­sor­ban ke­res­ke­del­mi jel­le­gű kap­cso­lat a kör­nyék ős­la­ko­sa­i­val. A ko­rai ka­to­nai pa­lánk­tá­bor fel­te­he­tő­en a Vár­hegy­től észak­nyu­gat­ra, a mai szerb te­me­tő kör­nyé­kén ta­lál­ha­tó. Fő­ként lo­vas csa­pa­tok je­len­lét­ét kell fel­té­te­lez­ni. Az el­ső itt ál­lo­má­so­zó csa­pa­tok egyi­ke a co­hors I Al­pi­no­rum le­he­tett, ami­nek leg­ké­sőbb Cla­u­di­us csá­szár ural­ko­dá­sa ele­jén (i.sz. 41.) már Lu­gi­o­ban volt a tá­bor­he­lye. A ró­mai ka­to­nák meg­je­le­né­se­kor nagy ki­ter­je­dé­sű kel­ta te­le­pet ta­lál­tak el­ső­sor­ban a mai Du­na­szek­cső és Bá­ta kö­zöt­ti te­rü­le­ten, vé­gig a Du­na mel­lett hú­zó­dó dom­bo­kon, a Szent­há­rom­ság ká­pol­ná­tól észak­nyu­ga­ti irány­ban, me­lyet ma Bé­vá­ros né­ven is­me­rünk. A fel­szí­ni le­le­tek nagy meny­nyi­sé­gé­ből és te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­sé­ből je­len­tős szá­mú ős­la­kos­ra le­het kö­vet­kez­tet­ni. Sa­ját, gö­rög min­tá­ra tör­té­nő pénzt ver­tek, itt ke­rült elő egy kö­zel 900 da­rab­ból ál­ló szek­csői tí­pu­sú kel­ta pén­zek­ből ál­ló érem­le­let is, me­lyet most egy chi­ca­gói mú­ze­um őriz. Gaz­dag ke­rá­mia­anyag mel­lett több kis­mé­re­tű bronz­szob­rocs­ka is elő­ke­rült (pl. bá­tai vad­disz­nót áb­rá­zo­ló szo­bor, ami a Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban ta­lál­ha­tó). A kel­ta te­lep köz­pont­ja (op­pi­dum) a Du­nán át­jö­vő gáz­ve­ze­ték­től észak­ra hú­zó­dó ma­gas­la­ton ta­lál­ha­tó. Saj­nos ré­gé­sze­ti ása­tás még nem volt a te­rü­le­ten. Az itt élő kel­ták, más pan­non nép­cso­port­ok­hoz ha­son­ló­an fel­vet­ték a ró­ma­i­ak szo­ká­sa­it. A ro­ma­ni­zá­ló­dott ős­la­kók részt vet­tek az el­ső­sor­ban ka­to­nai cél­lal lét­re­ho­zott te­le­pü­lés éle­té­ben, ami a Lu­gio ne­vet kap­ta. Lu­gio kel­ta ere­de­tű szó (lug­du­num – vi­lá­gos­ság), ez is bi­zo­nyít­ja a kel­ta je­len­lé­tet.

A Du­na ré­geb­ben két ágon folyt Ba­já­tól Moh­ács fe­lé. A je­len­le­gi med­ré­ben jó­val ke­ve­sebb víz volt, mint je­len­leg. A Mar­git­ta-szi­get má­sik ol­da­lán, a Ba­racs­kai-ágon ak­kor még je­len­tős víz­meny­nyi­ség volt. Gosz­to­nyi Je­nő, a te­le­pü­lés egyik tör­té­net­író­ja sze­rint, öre­gek el­be­szé­lé­se alap­ján volt olyan idő­szak, ami­kor majd­nem szá­raz láb­bal le­he­tett át­kel­ni a túl­só part­ra. Ez tet­te al­kal­mas­sá a he­lyet fo­lya­mi át­ke­lés­re, ami stra­té­gi­a­i­lag fon­tos he­lyek kö­zé emel­te Lu­gi­ot. Je­len­tő­sé­ge to­vább nőtt a mai Er­dély (Da­cia) meg­hó­dí­tá­sa­kor, mert Lu­gi­o­tól in­dult a ke­le­ti tar­to­mány fe­lé a mai Sze­ge­den ke­resz­tül egy fon­tos ke­res­ke­del­mi és ha­di út. Az át­ke­lé­si le­he­tő­ség azon­ban há­bo­rús idők­ben ép­pen hát­rányt je­len­tett. A bal par­ton élő szar­ma­ta tör­zsek be­tö­ré­sei el­len vé­de­kez­ni kel­lett. Er­re ki­vá­ló­an al­kal­mas volt a jobb par­ton el­te­rü­lő ma­gas lösz­fenn­sík. Ké­sőb­bi­ek­ben a Du­na Szek­cső­nél fo­lyó ágá­nak víz­ho­za­ma je­len­tő­sen meg­nőtt. En­nek, va­la­mint an­nak a fi­zi­kai tör­vény­nek kö­vet­kez­té­ben, mely sze­rint az észa­ki fél­te­kén a fo­lyók jobb part­ju­kat mos­sák erő­tel­jes­eb­ben, az idők fo­lya­mán a lösz­hegy je­len­tős ré­sze a Du­ná­ba om­lott.

 

Lu­gi­o­ban tör­té­nő ka­to­nai je­len­lét ró­mai te­le­pe­sek tö­me­ges meg­je­le­né­sé­vel járt. Az elő­ke­rült em­lé­kek te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­se alap­ján Lu­gio a je­len­tő­sebb te­le­pü­lé­sek kö­zé tar­to­zott. Ha­lász Fe­renc sze­rint a mos­ta­ni Szek­cső te­rü­le­té­nél jó­val na­gyobb ki­ter­je­dé­sű le­he­tett, 5-6 km hosz­szú­ság­ban te­rült el a mai or­szág­út két ol­da­lán. Ezen­kí­vül jó­val mesz­szebb to­ló­dott ki a mai „Rác­má­la”, a Püs­pök- hegy és a Bé­vá­ros fe­lé is. A fel­szí­ni, és föld­mun­kák so­rán elő­ke­rü­lő le­le­tek meg­erő­sí­tik ezen ál­lí­tá­so­kat. Saj­nos be­mu­tat­ha­tó ál­la­pot­ban na­gyon ke­vés em­lék ma­radt meg. A ké­sőbb ki­ala­ku­ló Szek­cső szin­te tel­je­sen rá­épült Lu­gio rom­ja­i­ra. A fel­lel­he­tő kö­ve­ket, és más épí­té­si anya­go­kat fel­hasz­nál­ták az újon­nan emelt épü­le­tek el­ké­szí­té­se­kor. Lu­gio kö­vei meg­ta­lál­ha­tók a ka­to­li­kus temp­lom­ban, a pi­ac­té­ren lé­vő mag­tár­ban, az is­ko­la épü­le­té­ben, va­la­mint min­den olyan ház alap­ja­i­ban és fa­la­i­ban, me­lyek a múlt szá­zad ele­jén épül­tek. Elő­de­ink min­dent fel­hasz­nál­tak, ami pó­tol­hat­ta a drá­ga épí­té­si anya­go­kat. A meg­süly­lyedt or­to­dox temp­lom alap­ja­i­nak vizs­gá­la­ta­kor ki­de­rült, a temp­lom egyes ré­szei ró­mai ala­pok­ra épül­tek. Ci­ká­dor (Bá­ta­szék) ko­los­to­rá­nak épí­té­sé­hez is hasz­nál­tak Lu­gi­o­ból szár­ma­zó olyan fa­ra­gott kö­ve­ket, mint amit an­nak be­já­ra­tá­nál ta­lál­tak.

Lu­gi­o­ból csak né­hány fel­ira­tos kö­vet, va­la­mint sír­kö­vet si­ke­rült meg­men­te­ni az utó­kor szá­má­ra, me­lyek az or­szág kü­lön­bö­ző mú­ze­u­ma­i­ban ta­lál­ha­tók. Ilyen volt az egy­ko­ri tsz prés­ház fa­lá­ból elő­buk­ka­nó sír­kő is. A töb­bi hol­lé­tét ho­mály fe­di, jobb eset­ben az előbb em­lí­tett épü­le­tek­ben, vagy még a föld mé­lyén rej­tőz­nek. Saj­nos sok ér­té­kes tárgy ke­rült el­len­őri­zet­le­nül ma­gán­gyűj­tők ke­zé­be. A te­rü­let so­ká­ig, sőt még ma is, az il­le­gá­lis ré­gi­ség­ke­res­ke­de­lem egyik for­rá­sa volt. Re­mé­nyek sze­rint a nem­so­ká­ra el­in­du­ló rend­sze­res ré­gé­sze­ti ku­ta­tá­sok fel­tár­nak még né­hány ér­té­kes da­ra­bot, me­lyet hely­ben is meg­te­kint­het­nek a ró­mai kor iránt ér­dek­lő­dők.

Az egyik épen ma­radt em­lék a Szé­che­nyi ut­ca ele­jén ta­lál­ha­tó ró­mai-kút. A kút fe­lett lát­ha­tó dísz­kö­vet a Jan­ko­vich- Bé­sán csa­lád ál­lí­tot­ta, csak a ki­fo­lyó­ig ve­ze­tő cse­rép­ből ké­szült víz­ve­ze­ték és egy na­gyobb víz­tá­ro­ló kő­edény szár­ma­zik a ró­mai kor­ból. A víz­ve­ze­ték át­megy az 56-os fő­út alatt, mesz­szi­ről szál­lít­va ide a for­rás­vi­zet. Vi­ze saj­nos nem iha­tó. A tév­hit­tel el­len­tét­ben az egy­ko­ri tej­csar­nok­nál lé­vő osz­lop nem ró­mai ki­lo­mé­ter­kő, me­lyek jó­val na­gyobb mé­re­tű­ek vol­tak, és fel­irat­tal ren­del­kez­tek. Lu­gi­o­hoz leg­kö­ze­lebb Fur­kó-pusz­ta ha­tá­rá­ban ta­lál­tak ilyen kö­vet a ró­mai ha­di­út nyom­vo­na­la mel­lett, me­lyet egy ide­ig a bá­tai Szent vér temp­lom be­já­ra­tá­nál ál­lí­tot­tak fel. A mér­föld­kő 113 ró­mai mér­föl­det jel­zett Aquin­cum­tól. Több ré­gi épí­té­sű ház pad­ló­za­tá­ban he­lyez­tek el bé­lye­ges tég­lá­kat is. Gyak­ran ke­rül­nek elő kert­ásás­kor, föld­mű­ve­lés­kor ró­mai sí­rok. A rész­le­ge­sen fel­tárt te­me­tők nagy szá­ma és ki­ter­je­dé­se ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy Lu­gio fény­ko­rá­ban kö­zel tíz­ezer em­ber­nek adott ott­hont. A Vár­hegy alat­ti Du­na-par­ton sé­tál­va a part­ol­dal­ban több he­lyen is meg­fi­gyel­he­tők le­om­lott ró­mai épü­le­tek fal­ma­rad­vá­nyai. A Du­na rom­bo­ló ha­tá­sa mi­att a lösz­fal meg­csú­szott (su­va­dás), és az ott lé­vő épü­le­tek, ro­mok le­dől­tek, a lösz­fal pe­dig jel­leg­ze­tes te­ra­szos for­mát vett fel. A fo­lyó a köny­nyebb anya­go­kat el­szál­lí­tot­ta, így ala­kít­va ki a lösz­ba­bák­ból ál­ló un. „kö­ve­cset”. Ré­geb­ben ho­mo­kos, lösz­ba­bás te­rü­let volt, azon­ban a kő­gát meg­épí­té­sé­vel a te­rü­let el­isza­po­ló­dott. A „kö­vecs” va­ló­sá­gos kin­cses­bá­nya volt a ré­gi­ség­gyűj­tők­nek, mi­vel a fo­lyó és a na­gyobb eső­zé­sek fo­ko­za­to­san mos­ták ki a föld­ben lé­vő le­le­te­ket. Még ma is, na­gyobb eső­zé­sek után gyak­ran le­het ta­lál­ni ró­mai pén­ze­ket és cse­re­pe­ket. Vé­gig a Püs­pök-he­gyen gaz­dag pol­gá­rok és ka­to­nák há­zai, vil­lái ál­lot­tak. Köz­vet­le­nül a Vár­hegy kö­ze­lé­ben fres­kó­da­ra­bok ke­rül­tek elő. A fel­tá­ró ré­gé­sze­ti ása­tá­son a fel­té­te­le­zett épü­le­tet nem si­ke­rült meg­ta­lál­ni, nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az a Du­ná­ba om­lott. Fel­té­te­le­zé­sek sze­rint 30-50 mé­ter lösz­fal vált vé­gig a fo­lyó ál­do­za­tá­vá. Elő­ke­rül­tek vi­szont azok a bi­zo­nyí­té­kok (pad­ló da­ra­bok, fű­tés­csö­vek, to­váb­bi fres­kók, sze­mét­göd­rök, ke­rá­mi­ák, ér­mék), me­lyek iga­zol­ták, hogy egy­ko­ron gaz­dag vil­la áll­ha­tott ezen a fes­tői szép­sé­gű he­lyen. Pad­ló­fű­té­ses épü­le­tek nyo­mai a fa­lu­ban több he­lyen is fel­lel­he­tők. A fel­tá­rás so­rán ké­szí­tett több mint 4 mé­ter mély ku­ta­tó­ár­kok és szel­vé­nyek al­ján ős­ko­ri te­le­pü­lés nyo­ma­i­ra buk­kan­tak a ré­gé­szek. A nagy vas­tag­sá­gú kul­túr­ré­teg jel­lem­ző az egész te­rü­let­re. Szin­tén az ása­tá­sok so­rán ke­rült elő a kö­zel­ben lé­vő le­csú­szott lösz te­ra­szon egy több sír­kam­rá­ból ál­ló te­me­tő rész­let is, mely­nek egyik sír­ja lett fel­tár­va. A kö­vek­ből és tég­lá­ból emelt krip­ta te­tő­vel ren­del­ke­zett, al­só le­zárt ré­sze al­kot­ta a sírt, felül pe­dig egy kis he­lyi­sé­get ala­kí­tot­tak ki val­lá­si cé­lok­ra. A sírt fel­te­he­tő­leg fel­dúl­ták, és új­ra­te­me­tés­re hasz­nál­ták fel, egy sze­gé­nyebb kor­szak­ban, amit a ben­ne fel­tárt két tég­la­sír bi­zo­nyít. Fel­té­te­le­zé­sek sze­rint a Szent Já­nos-hegy nem csak épü­le­tek­nek adott he­lyet, ha­nem a ké­sőb­bi­ek­ben a Du­ná­ra né­ző ol­da­lon te­me­tő­nek is hasz­nál­ták, fő­leg a ké­sőb­bi szá­za­dok­ban.

A ró­mai te­me­tők­re jel­lem­ző, hogy szin­te ki­vé­tel nél­kül utak men­tén te­rül­tek el. Az egyik leg­na­gyobb te­me­tő Szek­cső és Bár kö­zöt­ti or­szág­út ke­le­ti ol­da­lán a Sa­us­ka csa­lád bá­ri kas­té­lyá­ig hú­zó­dó te­rü­let, nyu­ga­ti ol­da­lon pe­dig az egy­ko­ri Ja­u­ka-dű­lő or­szág­út­ra haj­ló lej­tő­je. Az Ár­pád ma­lom­tól a Zrí­nyi ut­cá­ig a Rác­má­la mély­sé­gé­ig szin­tén ró­mai te­me­tő te­rül el. Er­re a te­me­tő­re rá­épít­kez­tek, vagy a há­zak vé­gé­ben lé­vő ker­tek ta­lál­ha­tók a he­lyén. To­váb­bi te­me­tők ta­lál­ha­tók a kis Rác­má­lán át a Kál­vá­ria-he­gyen ke­resz­tül a ré­gi ura­dal­mi ker­tész­há­zig, a Rév ut­cá­tól a Vár­hegy dé­li sánc­ár­ká­ig, a Vár­hegy nyu­ga­ti ol­da­lán a Szent Já­nos he­gyig, va­la­mint a Szent­há­rom­ság fe­lé ve­ze­tő út bal ol­da­lán.

A Püs­pök-hegy dé­li ol­da­lán ta­lál­ha­tó ró­mai óke­resz­tény te­me­tő ér­té­kes le­let­anya­gát a múlt szá­zad ele­jén egy szé­kes­fe­hér­vá­ri ré­gi­ség­ke­res­ke­dő ra­bol­ta ki. In­nét ke­rült elő az egyet­len ma­gyar­or­szá­gi ős­ke­resz­tény pa­lack­fe­nék, me­lyet a Nem­ze­ti Mú­ze­um őriz. A ró­mai te­met­ke­zé­si szo­ká­sok mind­egyi­ke meg­ta­lál­ha­tó volt Lu­gio te­me­tő­i­ben. Nagy­részt ham­vasz­tá­sos és tég­la­sí­rok ke­rül­tek fel­szín­re, de kő­szar­ko­fág da­rab­jai is elő­ke­rül­tek a föld­ből. A múlt szá­zad el­ső fe­lé­ben elő­ke­rü­lő szór­vány­le­le­te­ket Ha­lász Fe­renc gyűj­töt­te ösz­sze és szol­gál­tat­ta be a mú­ze­u­mok­nak. Má­sok ál­tal bir­to­kolt tár­gyak­ról raj­zo­kat, fel­jegy­zé­se­ket ké­szí­tett. Gyűj­tő­mun­ká­ja még fel­dol­go­zás­ra vár.

Lu­gio je­len­tő­sé­ge a Vár­he­gyen emelt erő­dít­mény­nyel hoz­ha­tó kap­cso­lat­ba. Pan­no­nia ró­mai meg­szál­lá­sát kö­ve­tő­en épí­tett pa­lánk­tá­bo­rok a ha­tár­vé­del­mi fel­ada­to­kat nem tud­ták meg­fe­le­lő­en el­lát­ni. A fo­lya­ma­tos be­tö­ré­sek mi­att Do­mi­ti­a­nus csá­szár ural­ko­dá­sa alatt (i. sz. 81-től) fog­tak hoz­zá a li­mes ko­mo­lyabb ki­épí­té­sé­hez. A Du­na men­tén 10-15 ró­mai mér­föl­den­ként kő­erő­dö­ket épí­tet­tek, az erő­dök kö­zött pe­dig őr és jel­ző­tor­nyo­kat emel­tek. Fel­te­he­tő­leg ek­kor emel­ték a Vár­he­gyen lé­vő erő­döt is. Lu­gi­o­tól észak­ra Ad Sta­tu­as (Vár­domb), dél­re Al­ti­num (Köl­ked) erőd­je állt. Bá­tán is elő­ke­rült egy épí­té­si fel­irat tö­re­dé­ke, ami kö­ze­li erő­dít­mény lé­tét fel­té­te­le­zi. A Szent Vér temp­lom kör­nyé­kén ró­mai kö­vek és tég­lák szár­maz­hat­nak Lu­gi­o­ból, de a még is­me­ret­len he­lyű erő­dít­mény­ből is. Moh­ács fe­lé Bár előt­ti ma­gas­la­ton lé­vő szán­tó­föld fel­szí­nén lát­ha­tó nagy meny­nyi­sé­gű kő és cse­rép­tör­me­lék egy őr­to­rony egy­ko­ri he­lyét je­lö­li. A te­rü­let előtt, a Du­na fe­lé ró­mai te­me­tő van.

 

A fel­szí­ni le­le­tek szét­hor­dá­sa, és át­fo­gó fel­tá­rá­sok hi­á­nyá­ban nem le­het pon­to­san meg­ál­la­pí­ta­ni Lu­gio erőd­jé­nek épí­té­si ide­jét. Az itt ta­lált cse­rép­da­ra­bok, el­ső­sor­ban itá­li­ai gyárt­má­nyú ter­ra si­gil­la­ták iga­zol­hat­ják az idő­pont­ra vo­nat­ko­zó fel­te­vé­se­ket. A Vár­hegy a sánc­ár­kok mi­att ki­emel­ke­dik kör­nye­ze­té­ből, jó ki­lá­tást nyit­va Ke­let fe­lé. Du­na fel­öli ol­da­lá­nak egy ré­sze, fel­té­te­le­zé­sek sze­rint az erőd ke­le­ti ré­szé­vel együtt, meg­csú­szott. Lent­ről néz­ve a met­szet­fa­lon jól lát­ha­tók a hegy kul­túr­ré­te­gei is. A Vár­hegy már rég­óta la­kott hely volt, kul­túr­ré­te­ge meg­ha­lad­ja az 5-6 mé­tert is. Egy Vár­hegy ol­da­lá­ba vájt pin­ce bol­to­za­tá­nak tel­jes hosz­szá­ban ki­ve­he­tők ős­ko­ri tűz­he­lyek nyo­mai is. Fel­té­te­le­zé­sek sze­rint már a bronz­kor­ban is sánc­cal övez­ték.

Az erőd hosz­szú­sá­ga 175 mé­ter, meg­ma­radt szé­les­sé­ge 75-130 mé­ter­re te­he­tő. Ha­lász Fe­renc fel­mé­ré­sei alap­ján ezek az ada­tok 146 mé­ter hosz­szú­sá­gú, 81 mé­ter szé­les­sé­gű erő­döt fel­té­te­lez­nek. Ren­del­ke­zés­re áll egy alap­rajz, mely­nek nagy ré­szét egy is­me­ret­len ku­ta­tó ve­tet­te pa­pír­ra. Ezt egé­szí­tet­te ki Ha­lász Fe­renc 1920-ban a meg­lé­vő alap­fa­lak ki­sze­dé­se­kor tör­tént fel­mé­rés ada­ta­i­val. A Vár­he­gyen lé­vő tu­laj­do­no­sok sző­lő­ül­te­tés mi­att ki­bon­tot­ták a meg­lé­vő fa­la­kat, és a kő­anya­got pén­zért el­ad­ták. Az erőd­re vo­nat­ko­zó ada­tok még így is meg­bíz­ha­tat­la­nok, mert nem de­rül ki, az egyes fa­lak mely kor­hoz köt­he­tők. Je­len­tős ké­sőb­bi épít­ke­zé­sek­kel is szá­mol­ni kell, fő­leg a kö­zép­kor­ban, mely­ről nin­cse­nek ada­ta­ink. A hegy észa­ki ol­da­lán ta­lál­ha­tó mint­egy 30 mé­ter hosz­szú fal az el­sőd­le­ges vizs­gá­la­tok sze­rint kö­zép­kor­inak te­kint­he­tő.

Az úti­köny­vek Du­na­szek­cső­ről szó­ló ol­da­lai szin­te ki­vé­tel nél­kül lát­ni­va­ló­ként em­lí­tik a Vár­he­gyen lé­vő ko­los­tor rom­ja­it. A jel­zett ro­mo­kat azon­ban nem le­het lát­ni. Fel­te­he­tő­leg ar­ról le­het szó, hogy az erőd dél-nyu­ga­ti ré­szén a kö­zép­kor­ban épü­le­tet emel­tek. Ezt bi­zo­nyít­ja még a múlt szá­zad ele­jén meg­lé­vő fa­lak, és az ak­kor még lát­ha­tó gó­ti­kus stí­lus­ban épí­tett ab­lak is. A meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dé­se­ket és prob­lé­má­kat csak át­fo­gó fel­tá­rá­sok­kal old­hat­ják fel.

Az épít­ke­zé­sek­hez hasz­nált ha­tal­mas kő­meny­nyi­ség ide szál­lí­tá­sa és meg­mun­ká­lá­sa nagy fel­ada­tot je­lent­he­tett a ró­ma­i­ak szá­má­ra. Ha­lász Fe­renc sze­rint a kö­vek Her­ceg­sza­bar­ból (ma Szé­kely­sza­bar) szár­maz­nak. Egy má­sik el­mé­let sze­rint Du­na­fal­va ha­tá­rá­ban, Vá­ri-pusz­tán ta­lál­ha­tó az Al­föld egyet­len mész­kő ki­tü­rem­ke­dé­se, ami biz­to­sít­hat­ta az épít­ke­zé­sek hasz­nált kö­ve­ket.

Lu­gio leg­szebb ré­gé­sze­ti em­lé­ke a vár te­rü­le­té­ről ke­rült elő. Mar­cus Au­re­li­ust áb­rá­zo­ló bronz port­ré víz­tá­ro­zó épí­té­se so­rán ke­rült elő, és ka­lan­dos úton ke­rült a pé­csi mú­ze­um­ba.

Kis víz­ál­lás ese­tén a Vár­hegy alat­ti Du­na sza­ka­szon vas­tag fa­lú épü­le­tek nyo­mai lát­ha­tók. Min­den bi­zony­nyal ki­kö­tés­re szol­gá­ló épü­le­tek ma­rad­vá­nyai le­het­nek. A ké­ső ró­mai kor­ban itt ál­lo­má­so­zott a du­nai flot­ta, a clas­sis Hist­ri­ae egy rész­le­ge.

Had­ri­a­nus csá­szár ural­ko­dá­sa alatt (i. sz. 117-138) ke­rült meg­épí­tés­re a Mur­sa (Eszék) és Aquin­cum kö­zött, a Du­na men­tén hú­zó­dó ha­di­út. Ez az út ve­ze­tett el Lu­gio erőd­jé­től nyu­gat­ra is, ami­ből egy le­ága­zás vitt fel az erőd­be. Eze­ket a ha­di­uta­kat ka­to­nák épí­tet­ték bé­ke­idő­ben. A kő­alap­ra he­lye­zett, ka­vics­bo­rí­tá­sú utak nyo­mai még mai is fel­fe­dez­he­tők, nyom­vo­na­lát sok eset­ben fő­út­vo­na­la­ink is kö­ve­tik. Lé­gi fel­vé­te­lek alap­ján a ha­di­út Du­na­szek­cső­től észak­ra, a ket­tős ka­nyar kö­ze­pén szel­te át az 56-os utat. A te­le­pü­lé­sen be­lü­li foly­ta­tá­sa bi­zony­ta­lan, fel­te­he­tő­leg az Új­vá­ros­on ke­resz­tül, a Kis ut­cán át ve­ze­tett a ró­mai kút mel­lé.

A szenny­víz­csa­tor­na épí­té­se­kor a kút mel­let­ti or­szág­út alatt vég­zett mun­ká­la­tok so­rán nagy ne­héz­sé­get je­len­tet­tek a ha­di­út alap­ját biz­to­sí­tó kö­vek át­vá­gá­sa. Az út dé­li foly­ta­tá­sa bi­zony­ta­lan, ré­geb­ben a mai út he­lyén in­go­vá­nyos te­rü­let hú­zó­dott, ezért nyu­gat fe­lé kel­lett ezt a te­rü­le­tet meg­ke­rül­ni. Az uta­kat te­kint­ve nem csak az Eszék-Óbu­dai út érin­tet­te Lu­gi­ot. In­nen in­dult ki Lu­gi­ot Sze­ged­del ösz­sze­kö­tő, Pan­no­nia és Da­cia kö­zöt­ti út­vo­nal. Ez Tra­i­a­nus csá­szár ural­ko­dá­sa ide­jén (i. sz. 98-117) épül­he­tett meg. Da­cia meg­hó­dí­tá­sa és bir­tok­lá­sa alatt Lu­gio ka­to­na­i­lag na­gyon fon­tos stra­té­gi­ai hely volt. Fel­té­te­lez­he­tő még egy be­kö­tő út a So­pi­a­nae (Pécs) és Gor­si­u­mot (Tác) ösz­sze­kö­tő a tar­to­mány bel­se­jé­ben hú­zó­dó ke­res­ke­del­mi út­hoz is. Az utak ta­lál­ko­zá­sa je­len­tős ke­res­ke­del­mi for­gal­mat té­te­lez fel, amit az elő­ke­rü­lő le­le­tek, ér­mek vál­to­za­tos­sá­ga iga­zol. Lu­gio éle­te azon­ban nem volt min­dig bé­kés. I. sz. 160-tól, Mar­cus Au­re­li­us ural­ko­dá­sa alatt 10 éven ke­resz­tül sú­lyos har­cok ala­kul­tak ki töb­bek közt a szem­köz­ti te­rü­le­te­ken élő szar­ma­ta tör­zsek­kel is. A há­bo­rúk után min­dig a vé­del­mi vo­nal meg­erő­sí­té­se kö­vet­ke­zett fel­té­ve, ha er­re meg­vol­tak a le­he­tő­sé­gek. A te­le­pü­lés idő­sza­kos el­pusz­tí­tá­sá­nak nyo­mai meg­fi­gyel­he­tők a le­sza­kadt lösz­part égé­si ré­te­ge­i­ben. A ró­mai bi­ro­da­lom bel­ső prob­lé­mái gyak­ran je­lent­kez­tek Pan­no­nia pro­vin­ci­á­ban is. Gor­di­a­nus csá­szár (238-244) új csa­pa­to­kat ren­delt Lu­gi­o­ba. Ezek a csa­pa­tok kap­ták a Gor­di­a­na meg­tisz­te­lő jel­zőt. Csa­pat bé­lyeg­gel el­lá­tott tég­lá­ja több pél­dá­nya is elő­ke­rült a Vár­hegy te­rü­le­té­ről. Au­re­li­a­nus csá­szár 271-ben fel­ad­ta Da­ci­at, ez­zel a pan­no­ni­ai li­mes­re gya­ko­rolt bar­bár tá­ma­dá­sok gya­ko­rib­bá vál­tak. Az anar­chi­kus ál­la­po­tok meg­szün­te­té­se Di­oc­le­ti­a­nus csá­szár (284-305) ne­vé­hez fű­ző­dik. Di­oc­le­ti­a­nus sze­mé­lye­sen is el­len­őriz­te a li­mes meg­erő­sí­té­sét, Lu­gi­o­ban is járt, 293 no­vem­ber 5-én itt adott ki két ren­de­le­tet is.

A Lu­gi­o­ban ál­lo­má­so­zó csa­pa­tok­ról ke­vés is­me­ret áll ren­del­ke­zés­re. Fel­ira­tos em­lé­kek­ből, bé­lye­ges tég­lák­ból, ka­to­nai dip­lo­mák­ból és an­tik írá­sos for­rá­sok­ból le­het kö­vet­kez­tet­ni az egyes csa­pa­tok je­len­lé­té­re. Nagy szám­ban elő­ke­rü­lő bé­lye­ges tég­lái alap­ján biz­to­san ál­lít­hat­juk, hogy a co­hors VII Bre­u­co­rum a II-III. szá­zad­ban Lu­gi­o­ban ál­lo­má­so­zott. A ró­mai had­se­reg­ben a le­gio volt a leg­na­gyobb csa­pat­egy­ség. Ez ál­ta­lá­ban tíz co­hors­ból ál­lott. Egy co­hors se­géd­csa­pat­ok­kal együtt kö­zel 1200 em­ber­ből állt, a ró­mai pol­gár­jo­got nyert bre­o­kus törzs­ből 8 co­hor­sot ala­pí­tot­tak, a VII. szá­mú tá­bo­ro­zott a Vár­he­gyen. A csa­pat bé­ke­idő­ben tég­la­ve­tés­sel fog­lal­ko­zott, tég­lái nem csak Lu­gi­o­ból ke­rül­tek elő. Szek­csőn a lösz mel­lett nagy meny­nyi­sé­gű tég­la­ké­szí­tés­re al­kal­mas föld ta­lál­ha­tó, ami ki­vá­ló nyers­anya­ga volt a ró­mai tég­lák­nak. Du­na­szek­csőn az 1960-as éve­kig tég­la­gyár is mű­kö­dött. A tég­la­ké­szí­tés nyo­mai több he­lyen is elő­ke­rül­tek a fa­lu­ban és ha­tá­rá­ban is. A csa­pat az évek fo­lya­mán több jel­zőt is ka­pott, így olyan bé­lye­gek is nap­vi­lág­ra ke­rül­tek, ami­hez az An­to­ni­ni­a­na, Gor­di­a­na, Phi­lip­pi­a­na ki­egé­szí­té­sek tar­toz­tak.

A tég­lák nagy ré­sze sí­rok­ból ke­rült elő, a sír mel­lék­le­te­i­nek (ér­mék) idő­be­li be­ha­tá­ro­lá­sa, va­la­mint a ki­tün­te­tő cí­met ado­má­nyo­zó csá­szár ural­ko­dá­si ide­jé­ből le­het kö­vet­kez­tet­ni a csa­pat je­len­lét­ének ide­jé­re. Ta­lál­tak még COH VII BR AN EQ fel­ira­tú tég­lát is, ahol az EQ (equ­i­ta­ta) lo­vas csa­pat je­len­lé­té­re utal. Ez a csa­pat ál­lí­tott fel­ira­tos em­lé­ket 201-ben Sep­ti­mus Se­ve­rus csá­szár tisz­te­le­té­re an­nak Lu­gio be­li lá­to­ga­tá­sa al­kal­má­val. A fel­ira­ton sze­re­pel a C(ivi­um) R(oma­no­rum) rö­vi­dí­tés, va­gyis ró­mai pol­gár. Pan­no­nia la­kói kö­zül egye­dül a bre­o­kus törzs vív­ta ki a ró­mai pol­gár­jo­got. Ugyan ez a csa­pat Ca­ra­cal­la tisz­te­le­té­re ál­lí­tott fel­ira­tos kö­ve is elő­ke­rült a Vár­hegy­ről.


 

A ké­ső ró­mai kor­ban tég­la­bé­lye­gei alap­ján itt ál­lo­má­so­zott a le­gio II adi­ut­rix egy rész­le­ge. Er­re az idő­re te­he­tő az equ­i­tes Dal­ma­tae (dal­mát lo­vas­csa­pat) je­len­lé­te is. A co­hors I No­ri­cum csa­pat je­len­lé­te bi­zony­ta­lan an­nak el­le­né­re, hogy két fel­ira­tos kö­ve is elő­ke­rült. Más bi­zo­nyí­ték nem erő­sí­ti meg a csa­pat tar­tós je­len­lét­ét. Elő­ke­rült még több EXER­PAN (Exer­ci­tus Pan­no­ni­ae In­fe­ri­o­ris– pan­no­ni­ai had­se­reg) bé­lyeg­gel el­lá­tott tég­la. Egy öreg ház kony­ha­be­já­ra­tá­nál ta­lál­tak né­hány le­gio X Ge­mi­na csa­pat bé­lye­gé­vel el­lá­tott tég­lát, me­lyek ere­de­ti­leg a „kö­vecs­part­ról” ke­rül­tek be­épí­tés­re. Ki­szol­gált ka­to­nák el­bo­csá­tá­sa­kor ké­szült, Pan­no­ni­á­ban ál­lo­má­so­zó csa­pa­tok fel­so­ro­lá­sát is tar­tal­ma­zó ka­to­nai dip­lo­ma saj­nos hely­ben még nem ke­rült elő, ami meg­erő­sí­te­né a fel­té­te­le­zé­se­ket Lu­gio hely­őr­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban.

A mai Du­na­szek­cső te­rü­le­tén lé­vő ró­mai te­le­pü­lést nem min­dig Lu­gi­o­nak hív­ták. A III. szá­zad vé­ge fe­lé a te­le­pü­lést az írá­sos em­lé­kek sze­rint már Flo­ren­tia-nak ne­vez­ték. Bár er­re csak köz­ve­tett bi­zo­nyí­ték van. A pan­no­ni­ai he­lyi­sé­ge­ket fel­so­ro­ló III. szá­zad­ban író­dott No­ti­tia Dig­ni­ta­tum sze­rint Al­ti­num (Mo­hács-Köl­ked) és Ad Sta­tu­as kö­zött ta­lál­ha­tó egy erőd a Du­na bal part­ján, mi­nek ne­ve cont­ra Flo­ren­ti­am („…equ­i­tes sa­gi­ta­rii al­ti­no, nunc in bur­go cont­ra Flo­ren­ti­am…” – Flo­ren­ti­a­val szem­ben fek­vő bur­gus, ír­ja a for­rás). A jel­zett sza­ka­szon egye­dül Du­na­szek­cső-Du­na­fal­ván ta­lál­ha­tók ró­mai ro­mok a bal­par­ton. A bal par­ti erő­döt fel­te­he­tő­leg a Da­ci­a­ba in­du­ló út vé­del­mé­re hoz­ták lét­re. Ezt a tá­bort hasz­nál­ták az őr­já­ra­tot biz­to­sí­tó lo­vas csa­pa­tok. Ezen­kí­vül fon­tos sze­re­pet tölt­he­tett be a bar­bár tör­zsek be­tö­ré­sé­nek meg­fé­ke­zé­sé­ben is, va­la­mint ki­kö­té­si cé­lok­ra is hasz­nál­ták. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint az erőd Di­oc­le­ti­a­nus ide­jé­ben épült, és épí­té­sét a csá­szár 293-ban Lu­gi­o­ban tett lá­to­ga­tá­sa al­kal­má­val sze­mé­lye­sen el­len­őriz­te. Más vé­le­mé­nyek sze­rint II. Cons­tan­ti­us alatt épült. Még az sem tel­je­sen biz­tos, hogy cont­ra Flo­ren­ti­a­mot tény­le­ge­sen a Du­na­fal­ván lé­vő ro­mok­kal kell azo­no­sí­ta­ni. Mé­re­te­it és fa­la­i­nak vas­tag­sá­gát te­kint­ve nem je­len­ték­te­len erőd­ről van szó. Saj­nos ma már a dél-ke­le­ti tor­nyá­nak tor­zó­ján kí­vül a töb­bi ré­sze el­tűnt Szek­cső és Du­na­fal­va épü­le­te­i­nek fa­la­i­ban. Elő­ször Hor­váth An­tal 1885-ben ír­ta le a bur­gus ak­kor még nagy ki­ter­je­dé­sű rom­ja­it, mely­nek fa­lai a Du­ná­ba nyúl­tak. Frő­lich Ró­bert vég­zett ré­gé­sze­ti ása­tá­so­kat a hely­szí­nen, fel­te­he­tő­leg az ő ál­ta­la ké­szí­tett alap­raj­zot kö­zöl­te Wo­sinsky „Tol­na me­gye ős­tör­té­ne­te” cí­mű két­kö­te­tes mű­vé­ben. Az erőd át­vizs­gá­lá­sa­kor több fel­ira­tos kö­vet is fel­fe­dez­tek. Wo­sinsky Mór 1894-ben 6 fel­ira­tos kő­ről tesz em­lí­tést, me­lyek­ből csak hár­mat si­ke­rült meg­men­te­ni, a töb­bit Bé­sán bá­ró vá­sá­rol­ta meg, és az egyik ura­dal­mi épü­let­be fa­laz­tat­ta be. Az erőd mé­re­te­it 85 mé­ter hosz­szú és 59 mé­ter szé­les­ség­ben ha­tá­roz­ta meg. A fa­lak 190 és 145 cm szé­le­sek vol­tak. Meg­em­lí­ti, hogy egyes tu­laj­do­no­sok, ki­nek föld­je alatt az erőd fa­lai hú­zód­tak, di­na­mit­tal bá­nyász­ták az épí­té­si anya­got, amit ké­sőbb pén­zért ad­tak el. A Du­na az év­szá­zad­ok alatt nagy meny­nyi­sé­gű iszap­pal bo­rí­tot­ta el az erő­döt. Ez volt a ma­gya­rá­zat ar­ra, hogy a bur­gus fa­lai ek­kor még vi­szony­lag ép­ség­ben meg­ma­rad­tak. A szá­zad vé­gi fo­lyó­sza­bá­lyo­zá­sok egyes sza­ka­szo­kon azon­ban meg­vál­toz­tat­ták a Du­na épí­tő-rom­bo­ló ké­pes­sé­gét, és az erőd te­rü­le­té­ről év­ről év­re több isza­pot vitt ma­gá­val, így fed­ve fel az ed­dig rejt­ve lé­vő fa­la­kat.

 

Ha­lász Fe­renc 1913-tól vé­gig fi­gye­lem­mel kí­sér­te a fa­lak elő­buk­ka­ná­sát, majd azok épí­té­si cé­lok­ra tör­té­nő szét­hor­dá­sát. Az ál­ta­la ké­szí­tett fel­jegy­zé­se­ket ha­lá­la előtt a Nem­ze­ti Mú­ze­um­nak ado­má­nyoz­ta. Ada­ta­it fel­hasz­nál­va ké­szí­tet­te el Mócsy And­rás az erőd tu­do­má­nyos szem­pont­ból el­fo­ga­dott alap­raj­zát. 1958-ban tör­té­nő hely­szí­ni vizs­gá­la­tai alap­ján meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy cont­ra Flo­ren­ti­am azo­nos ter­vek alap­ján ké­szül­he­tett, mint a Du­na és a Raj­na más bal par­ti erő­dít­mé­nyei, me­lyek ha­di­ki­kö­tő­ként szol­gál­tak. A ké­sőb­bi­ek­ben Kő­he­gyi Mi­hály a ba­jai mú­ze­um igaz­ga­tó­ja pon­to­sí­tot­ta az erőd le­í­rá­sát.

Az erőd nyu­ga­ti fa­la­it a Du­ná­ba épí­tet­ték, ezért azo­kat erős tölgy­fa­ge­ren­dák­ra rak­ták, ne­hogy meg­süly­lyed­jen az in­go­vá­nyos ta­la­jon. A jég­zaj­lás el­len is tölgy­fa­ge­ren­dák­kal biz­to­sí­tot­ták az ol­dal­fa­la­kat.

Az erőd ma­rad­vá­nya­i­nak na­gyobb tö­me­gű el­hor­dá­sa 1800-ban, a szek­csői ró­mai ka­to­li­kus temp­lom épí­té­sé­vel kez­dő­dött. A még meg­lé­vő fal­ma­rad­vá­nyo­kat 1927- ben a Szi­get­ben épí­ten­dő kul­túr­ház cél­já­ra bon­tot­ták szét. Az 1956-os ár­víz utá­ni új­já­épí­tés­kor az em­be­rek fi­gyel­mét is­mét fel­kel­tet­te az ol­csó épí­té­si anyag, de sze­ren­csé­re a pé­csi mú­ze­um hat­ha­tós be­fo­lyá­sá­ra si­ke­rült az újabb pusz­tí­tást meg­aka­dá­lyoz­ni.

 

Az elő­ke­rült bé­lye­ges tég­lák, a fel­ira­tos kö­vek új­ra fel­hasz­ná­lá­sa, ez egyes fa­lak el­té­rő épí­té­si mód­ja ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy az erőd nem egy idő­ben épült. Di­oc­le­ti­a­nus csá­szár fel­te­he­tő­en az erőd bő­ví­té­sét el­len­őriz­te itt jár­ta­kor. Az épí­tés­hez nagy meny­nyi­sé­gű Lu­gi­o­ból szár­ma­zó épí­tő­anya­got is fel­hasz­nál­tak. A No­ti­tia Dig­ni­ta­tum sze­rint az erőd­ben a clas­sis Hystri­ae fo­lya­mi had­osz­tály és equ­i­tes Dal­ma­tae lo­vas nyi­las csa­pat egy-egy rész­le­ge ál­lo­má­so­zott. Nagy meny­nyi­ség­ben ke­rül­tek elő olyan bé­lye­ges tég­lák, me­lye­ket Lu­gi­o­ban nem le­he­tett fel­fe­dez­ni. Ezek I. Va­len­ti­ni­a­nus csá­szár (364-375) tisz­ti bé­lye­ge­it tar­tal­maz­ták (OFAR­BO­NO, OFAR­MA­XEN­TIA.) és az erőd meg­erő­sí­té­sét szol­gá­ló ké­ső ró­mai épít­ke­zé­sek­kor ke­rül­tek az erőd fa­la­i­ba. A nép­ha­gyo­mány sze­rint az erőd te­rü­le­tén kell a kö­zép­kor­ban fel­té­te­lez­ni az „An­gya­lok egy­há­zat” ne­vű temp­lo­mot, mely­hez egy, a moh­ácsi csa­tá­val kap­cso­la­tos ér­de­kes tör­té­net is tar­to­zik. Ne­vét on­nan kap­ta, hogy a mon­da sze­rint szen­té­lyét an­gya­lok hoz­ták. Az erőd ke­le­ti ol­da­lán va­ló­ban ta­lál­tak olyan sár­ba épí­tett fa­la­kat, me­lyek a temp­lom fa­lai le­het­tek. A kö­zép­kor­ban lé­te­ző Fel­szek­cső ne­vű fa­lut is a ro­mok kör­nyé­ké­re fel­té­te­lez­nek.

Az V. szá­zad ele­jén Pan­no­nia már nem tu­dott ha­té­ko­nyan vé­de­kez­ni a ke­let­ről ér­ke­ző né­pek el­len, ezért fo­ko­za­to­san fel­ha­gyott a tar­to­mány bir­tok­lá­sá­val. A nép­ván­dor­lás ko­ra vi­szony­lag ke­vés em­lé­ket ha­gyott ma­ga után. A kö­vet­ke­ző em­lí­tés Anony­mus­tól szár­ma­zik, ahon­nét meg­tud­hat­juk, hogy a hon­fog­la­lás­kor Ödő, Ete fia vá­rat épí­tett a Du­na mel­lett, me­lyet Szek­cső­nek (Ze­cu­seu) ne­ve­zett el. Fel­te­he­tő­en a ró­mai erőd rom­ja­it hasz­nál­ták fel a vár épí­té­sé­hez. Ke­ve­sen tud­ják, hogy Du­na­szek­cső kö­zép­ko­ri vá­ra nem a ró­mai erőd he­lyén állt, ha­nem at­tól észak­ra. Ezt bi­zo­nyít­ja Ot­ten­dorf Hen­rik 1663-ban ké­szí­tett raj­za, mely két erő­dít­ményt áb­rá­zol, egy ro­mo­sat, és egy hasz­ná­lat­ban lé­vőt, va­la­mint a fel­té­te­le­zett he­lyen ta­lál­ha­tó nagy meny­nyi­sé­gű ter­més­kő­da­rab, és a vár egyik épen ma­radt sar­ka is. Több kö­zép­ko­ri pénz is nap­vi­lág­ra ke­rült a te­rü­le­ten.

Ka­tanc­hich Pé­ter már a XVI­II. Szá­zad utol­só har­ma­dá­ban azo­no­sí­tot­ta a mai Du­na­szek­cső te­rü­le­tét a ró­mai Lu­gi­o­val. Ezt a ku­ta­tók nagy ré­sze el­fo­gad­ta, de volt olyan fel­te­vés, hogy Al­ti­num­mal kell Szek­csőt azo­no­sí­ta­ni. A kér­dést vég­le­ge­sen Wo­sinsky Mór dön­töt­te el az írá­sos em­lé­kek, és a kör­nyé­ken ta­lált mér­föld­kö­vek alap­ján. Ró­mer Fló­ris a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Ar­che­o­ló­gi­ai Bi­zott­sá­gá­nak elő­adó­ja 1865-ben vé­gig­jár­ta a li­mes pan­no­ni­ai sza­ka­szát, alább az ő je­len­té­sé­ből idé­zünk: „…Még él­nek em­be­rek, kik az it­te­ni vár fa­la­i­ra em­lé­kez­nek. A fő­tisz­te­len­dő es­pe­res úr pe­dig lá­tott igen szép fa­rag­vá­nyú dom­bor­mű­vet. Hogy az ösz­sze­rom­bo­lás­tól meg­ment­se, ígért a tu­laj­do­nos­nak egy ki­la (kb. 100 kg) bú­zát, de az sejt­vén, hogy biz­to­san arany van ben­ne, mi­vel pap­ja ilyen áron akar­ja tő­le meg­ven­ni, ma­ga kí­ván­ván az egész hasz­not él­vez­ni, da­ra­bok­ra tö­ré, és így mű­tör­té­ne­tün­ket eme je­les da­rab­tól meg­fosz­tá…”. Ró­mer még lá­tott a Vár­he­gyen ró­mai épü­let­ma­rad­vá­nyo­kat is. A le­írás alap­ján csak sejt­het­jük, meny­nyi ér­té­kes em­lék­től fosz­tot­tak meg elő­de­ink ben­nün­ket, de hi­ba len­ne ezért őket hi­báz­tat­ni. 1927- ben Ha­lász Fe­renc hív­ta fel a Nem­ze­ti Mú­ze­um fi­gyel­mét újabb le­le­tek­re. A hely­szí­nen Pa­u­lo­vics Ist­ván meg­te­kin­tett a Rác­má­lá­ban egy fű­tő­szer­ke­zet­tel el­lá­tott, fé­lig med­dig már el­hor­dott épü­let ma­rad­vá­nya­it. Fel­kel­tet­te ér­dek­lő­dé­sét Ha­lász Fe­renc gyűj­te­mé­nye is, mely­ből né­hány ér­té­kes da­ra­bot a mú­ze­um szá­má­ra meg is szer­zett. A kö­vet­ke­zők­ben a Mar­cus szo­bor meg­ta­lá­lá­sa­kor, 1974-ig kel­lett vár­ni, hogy le­let­men­tő ása­tás le­gyen Du­na­szek­csőn.

A fent le­írt te­kin­té­lyes múlt kö­te­le­zi az itt la­kó­kat, hogy az em­lé­kek­ből pró­bál­ja­nak mi­nél töb­bet meg­őriz­ni az utó­kor szá­má­ra.

For­rá­sok:
Visy Zsolt: A ró­mai li­mes Ma­gya­ror­szá­gon.
Visy Zsolt: A ri­pa Pan­no­ni­ca Ma­gya­ror­szá­gon.
Pan­no­nia ré­gé­sze­ti ké­zi­köny­ve.
Ha­lász Fe­renc: Mit tu­dunk Du­na­szek­cső­ről az ős­kor­tól nap­ja­in­kig.
Be­ze­rédy Győ­ző: Du­na­szek­cső és Bár tör­té­ne­te.
Kő­he­gyi Mi­hály-No­votny Iván: Ada­tok és meg­jegy­zé­sek a cont­ra Flo­ren­ti­am ró­mai ko­ri ki­kö­tő­ről.
Kő­he­gyi Mi­hály: Ró­mer Fló­ris és Pa­u­lo­vics Ist­ván fel­jegy­zé­sei Du­na­szek­cső­ről.


Previous page: Dunafalva története
Next page: 1955-ig